„Ha leveleimet elítélik Rómában, akkor azt, amit én ítélek el bennük, majd az égben ítélik el: Ad tuum. Domine Jesu, tribunal appello." (920)

Így válaszolt meg az élő Pascal a vele szemben fenyegetőző Rómának. így felelne kétségkívül a történelem ítéletére is. A Vidéki levelekben ellentmondást nem tűrő hangon jelenti ki:

„Nem remélek semmit a világtól, nem félek semmijétől, nem kérek tőle semmit, nincs szükségem, Isten kegyelméből, sem vagyonra, sem senki tekintélyére."

Megfélemlíthetünk-e ítéletekkel, tagadásra kényszeríthetünk-e fenyegetésekkel egy olyan embert, aki semmit sem vár a világtól, aki semmitől sem fél, akinek nincs szüksége a világ javaira, sem bármiféle támogatásra? Vajon a történelem lesz számára az igazság fóruma, a legvégső fórum?

„A Te ítélőszékedhez fellebbezek, Uram."

Úgy gondolom, e szavakban rejlik azon talány megoldása, amelyet Pascal bölcselete vet fel. A vitás kérdésekben ítéletet hozó legfelső bíró nem az ember, hanem Valaki, aki az emberek fölött áll. Következésképpen az igazság megtalálása végett fel kell szabadulnunk attól, amit az emberek rendszerint igaznak tekintenek.