Az ausztrál igehirdető nagyon is kívánatos radikalizmussal száll síkra amellett, hogy Krisztusban „törvény nélkül jelent meg az Isten igazsága”, hogy minden érdemhajhászás Krisztus meggyalázása. Egyik visszatérő tézise – amit én szívesen neveznék a Biblia egyik áldott paradoxonjának −, hogy ahhoz, hogy összhangba kerüljünk Isten törvényével, éppenséggel egy időre szem elől kell tévesztenünk a törvényt, és figyelmünket mindenestől a megfeszített Krisztusra kell szegeznünk. Nem több törvénytanításra, nem a bűn elleni küzdelemre való ösztökélésekre van szükségünk: azt a harcot Ő már megvívta előttünk, és győzött! A mi harcunk nem a bűn elleni harc, hanem a hit harca: elfogadni azt az elvégzett tényt, hogy Jézus Krisztus halálával már megszerezte az üdvösségünket. Ez a szilárd alap, amire az üdvösség további munkája épül: Jézus Krisztus, miután bebocsátottuk Őt az életünkbe, bennünk lakozásával nekünk adja az élet teljességét, hogy a Krisztusban elrejtett élet az igazság gyümölcsét teremje.

Bill Liversidge nem új igazságokat közöl, hanem azt az örök elrejtett titkot osztja meg, amire, mint írja, a lelkek ellensége a legjobban haragszik: a győzelmet adó Krisztus titkát, a dicsőségnek ama reménységét. Mindezt teológiai fogalmakkal operálva is oly kézzelfogható gyakorlatiassággal műveli, hogy megcáfolja azt a népszerű és népszerűséghajhász állítást, hogy a teológia száraz és unalmas dolog.